Gradi / Felsőlendvai vár (SLO)

Észak-kelet Szlovénia valaha átjárhatatlan rengetegeiben a XIII. században építették a templomosok a felsőlendvai/gradi várat (Lindau) egyik északi hadjáratuk során. A gradi vár Európa ebben a részében még ma is egyik legnagyobb vár, hiszen termeinek száma megegyezik az év napjainak számával. Viharos történelme során a gazdag grófi tulajdon tékozló gyáriparosok kezébe került. A második világháborút követően a Vörös Hadsereg kórházat működtetett benne. Hűvös áprilisi idő volt, a katonák a barokk kandallókat és cserépkályhákat a termekben található parkettel fűtötték. Ha az udvar közepén lévő kis dombon álló valamikori tölgyfa tuskójára áll az ember és kinyújtja tenyerét, tenyere vérezni kezd. Valószínű, hogy a tuskó felett összefutó 7 energiavonal miatt. E helyen állítólag valaha kovácsműhely állt, itt kovácsolták a templomosok kardját, az erő szimbólumát. A kard elveheti életed vagy megajándékozhat vele. A királyok karddal vágták el az idő és örökkévalóság fonalát. A vár épülete jelenleg felújítás alatt áll, ebben pénzügyileg a Phareprogram segít. Néhány terem már elkészült, ezek egyikét házasságkötő teremnek használják.

Nyitva tartás:
Áprilistól – Októberig 10.00h – 18.00h
Március, November 10.00h – 16.00 h
Minden hétfőn decembertől februárig zárva
Állami ünnepkor (január 1.-2.-ig, húsvét vasárnap, november 1.-én, december 25-26.-ig)
Belépődíj: Felnőtt 2,50 €, Gyermek, diák 1,50 €, Csoport ( 30 fő fölött ) 2,00 €
Bővebb információ: www.park-goricko.org

Güssingi / Németújvári vár (A)

A güssingi vár Burgenland legrégebbi vára és a Strém-patak völgykatlanából kiemelkedve, egy hatalmas, már megszűnt vulkánon fekszik.
Egykoriban, egy mozgalmas korszakban a középkori magyar várövezethez tartozott, amely egy körülharcolt határ mentén terült el. Az elso a várhegyen létesített építmény egy fakastély volt, amelyet 1157-ben Wolfer gróf épített. Késobb, mindenekelott a hatalomteljes „güssingi grófok” ideje alatt, akik innen majdnem az egész kelet-magyarországi terület felett uralkodtak, ezt a fakastélyt kibővítették egy erős kobol való védőbástyává.A török háborúk idején a vár, amely akkoriban már és még a mai napig is a Batthyány család tulajdonában van, fontos szerepet játszott. Ennek a családnak sokáig alkotó helye volt Güssingben és Güssing vidékén. Batthyány- Strattmann László fejedelmet, aki a güssingi kolostortemplomban nyugszik 2003-ban boldoggá avatták. A várat, a vármúzeumot és a különkiállítást a látogatók áprilistól októberig csodálhatják meg, amiben egy felvonó is rendelkezésükre áll.

Nyitva tartás:
Húsvét hétfő – Október 31, Kedd – Vasárnap 10-17h, Hétfő szünnap
Belépő: Felnőtt 5,60 €, Nyugdíjas 4,10 €, Gyermek (6-14) – diák 3,50€
Családi jegy 13 €, Idegenvezetés 1,20 € / fő
Csoportárak (10 fő felett): Felnőtt 5,10 €, Nyugdíjas 3,60 €, Gyermek (6-14) – diák 3 €
Felvonó: 1 € / fő / út
Parkolás: ingyenes
Kutya bevihető!
Bővebb információ: Burg Güssing

Selo / Nagytótlak rotunda (SLO)

A magyarszombatfai határtól, néhány kilométerre található középkori építészetünk egyik kevéssé ismert, de művészettörténeti szempontból fontos darabja a Szent Miklós tiszteletére felszentelt körtemplom, rotunda.A templom freskói a reformáció idejében történt lemeszelésnek köszönhetően megmenekültek a történelem viharai elől. Továbbá a román- kori építészeti jegyek fennmaradását segítette,hogy a tatárjárás ezt a területet kevésbé érintette. A mestert, vagy mestereket nem ismerjük, de a művészettörténészek szerint a közelben több templomban is freskókat festő Aquila János tanítványa, vagy munkatársa keze nyomát viselik a falak.A legépebben megmaradt része a templomnak a kupola, melyet kelet- nyugati tengelyen egy mandorla övez, melynek kialakítása kezdetleges, szabálytalan.

Gyógyító Hartman-pontok Szlovéniában (SLO): Dobronak, Bakonaki tó / Dobrovnik, Bukovnisko jezero
Dobronak község mellett, a Bakonaki tónál található az Energia Park, amely gyógyító hatásáról ismert. Az Energia pontok mellett a Szent – Vid kút vizének is gyógyító hatása van.A Bakonaki tónál levő Szt. Vid kápolna és Vid kút közelében a radieszteziológusok és természetgyógyászok, számos, jótékony hatású, földi kisugárzó pontot fedeztek fel, amelyek jótékonyan befolyásolják közérzetünket és egészségünket. A több mint 50 energiapont közül huszonhatot pontosan lemértek és megjelöltek.A térségben való rövidebb (ponttól függően, 8-30 perc) tartózkodás után már megkezdődik a blokádok felszabadulása, és az energia áramlása a testben. A látogatók viszonylag gyorsan ellazulnak és új erőre kapnak.

Trópusi kert és orchideafarm Dobronak / Dobrovnik (SLO)

A magyar határtól mindössze öt kilométerre fekvő, többségében magyarok lakta Dobronakban (Dobrovnik) működik az Ocean Orchids, Közép-Európa egyetlen orchideatermesztő vállalkozása, ahol évente csaknem 500 ezer növényt nevelnek.A 14 ezer négyzetméteres üvegházában – amelyet termikus energiával, saját termálkútjukból fűtenek -, 160-féle orchideát termesztenek,trópusi körülményeket biztosítva számukra. Az egyre nagyobb érdeklődés miatt nemrég egy 500 négyzetméteres trópusi kertet is kialakítottak a szlovéniai cégnél.

Nyitva tartás:
Hétfő – péntek 8.00h – 17.00h
Szombat 8.00h – 16.00h
Vasárnap és ünnepnapokon zárva.
Bővebben: oceanorchids.si

Zotter csokoládégyár Bergl (A)

A csokoládégyárban bepillantást nyerhetünk a csokigyártás kulisszatitkaiba. A kóstolóexpedícióhoz magyar nyelvű Audio Guide áll a látogatók rendelkezésére.A 90 perces vezetés alatt többször alkalom nyílik a kóstolásra is. A Schoko-Laden-Theater program 8 állomásán nem fogunk unatkozni. Mini libegők szállítják a csoki italokat, óriás lemezjátszó prezentálja a csokitáblákat stb.A vezetés elején a gyár munkatársa üdvözli a vendégeket, majd a látogatók a gyár mozijában “Kakaó-filmet” nézhetnek meg. Ezután kezdődik az Audio-Guide használatával a kóstoló program: szabadon lehet felfedezni a Zotter csoki gyártását, és kóstolni a finom csokikat.

Riegersburgi vár (A)

Ezt a várlátogatást, a Zotter csokoládégyár megtekintésével érdemes egybekötni, mivel Bergl és Riegensburg néhány kilométerre található egymástól. Már messziről feltűnik a 850 éves Riegersburg-i vár. Egy vulkáni kúp szikláira épült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező völgyekre, zöldellő mezőkre, és Kelet-Stájerország pompás szőlőskertjeire. Egy impozáns erődítmény, melyet 1000 éves történelme során egyszer sem foglalt el az ellenség.Már a feljutás a várkapuhoz is nagy élményt jelent. A 3 km hosszan húzódó várfal lőrésekkel, 7 kapuépület, 11 bástya, mind jól érzékelteti, hogy mivel kellett hajdanán az ostromlóknak szembenézni. De, mint egykor a töröknek sem sikerült legyőzni a meredek hegyoldalat, úgy a mai turisták közül sem tud mindenki megbirkózni a roppant akadállyal. Számukra építettek egy felvonót, mely 90 másodperc alatt viszi fel utasait a várba.A vár különlegességei közé számít az 1600 körül épített impozáns lovagterem, a gazdagon díszített intarziás ajtajaival, kazettás menyezettel. Az 1658-ban elkészült Fehér terem gyönyörű stukkó díszeivel a karbarokk művészet egyik mestermunkája. Két kiállítás tekinthető meg a várban: az egyik a Boszorkány Múzeum a pinceszinten, és a Riegersburg legendás asszonyai, mely a 17. századi történelembe enged bepillantást.

Foglalj közvetlenül weboldalunkon a legjobb áron!

ÍRD BE AZ ÉRKEZÉSED ÉS A TÁVOZÁSOD DÁTUMÁT, MAJD KATTINTS A SZOBÁK ELLENŐRZÉSE GOMBRA ÉS VÁLASZD KI A SZOBÁT VAGY AZ APARTMANT!